EUROSENSORS 2024 megjelenés

2024. szeptember 1 és 4 között Debrecenben rendezték meg a 36. EUROSENSORS konferenciát. A konferencia intézetünk társszervezésében, Dr. Battistig Gábor (a HUN-REN EK MFA Nanoérzékelők Laboratórium tudományos tanácsadója és a DE TTK Villamosmérnöki Tanszék vezetője) valamint Dr. Fürjes Péter (a HUN-REN EK MFA Mikrorendszerek Laboratórium vezetője) társ-elnökségével jött létre, melyhez a helyszínt a Debreceni Egyetem biztosította.

A rendezvény első napján a hagyományosnak tekinthető Eurosensors School került megrendezésre, ahol fiatal kutatóknak, hallgatóknak a mikro- és nanorendszerek mesterséges intelligencia vonatkozású fejlesztési irányait mutatták be az előadók.

A konferencián közel 300 kutató tanácskozott az anyagtudomány és technológia, a szenzorika vezető tématerületeiről, kiemelten a fizikai, a kémiai és az orvosbiológiai szenzorokról és ezek integrációs problémáiról. Kísérőrendezvényként több mint 120 poszter, ipari alkalmazást bemutató standok, valamint az HUN-REN EK MFA által fejlesztett szenzorokat is bemutató mini-fotókiállítás is látható volt.

A HUN-REN EK MFA eredményeit bemutató standon a látogatók megtekintették és kipróbálhatták a Mikrorendszerek és a Nanoérzékelők Laboratórium legújabb szenzorainak prototípusait. Ezek az eredmények a tavaly zárult Moore4Medical, valamint a most futó a TKP2021-EGA-04, a TKP2021-NVA-03 és az UNLOOC projektünkhöz kapcsolódnak.

eurosensors2024.eu